Teleport Afterwork – Fátyol Viola

“Istvánkó Bea: Hogy ismerkedtél meg az asszonykórussal?

Fátyol Viola: Az asszonykórussal már nagyon régóta ismerjük egymást, de 2013 óta vagyok velük rendszeresen. Az van, hogy apukám vámospércsi, ő egy művészember, festő, költő, és nagyon régóta csinál ott Vámospércsen egy művésztelepet. Itt mindig van egy zárókiállítás, meg ez-az, és az asszonykórus mint Vámospércs kiemelt kulturális szolgáltatója mindig fellép ezen. Kb. 25 éve megy a telep, és azóta sok minden változott, de az asszonykórus örök, ők mindig felléptek, én már gyerekkorom óta láttam őket, kamaszkoromban csináltam róluk rajzot is, nagyon régen, de aztán tökre elfelejtettem ezt. Valahol a kisagyban el lett rakva ez a kép, és egyszer csak lett belőle egy konkrétabb dolog.

Don Tamás: 2013-ban, amikor először megkerested az asszonykórust, akkor hogyan fogadtak? Biztos nyitottak voltak…

Fátyol Viola: Azóta a pedagógiai gyakorlatomban is ilyen feladatokat szoktam adni a hallgatóknak a MOME-n, hogy menjenek el és ismerkedjenek meg emberekkel, akikkel egyébként nem ismerkednének meg, és az a grandiózus tapasztalat, hogy általában mindenki nagyon nyitott és nagyon örül neki, ha odamennek hozzá fotózni. Nekem is ugyanez volt a tapasztalatom anno a népdalkörrel, hogy borzasztó barátsággal és kedvességgel fogadtak. Eleve az volt, hogy odamentem, oké, én nem voltam teljesen idegen, mert én voltam a Fátyol Zoltán lánya. „Persze, gyere csak…” – mondták. Én elmondtam, hogy egyetemre járok, nem mentem bele olyan nagyon a részletekbe, hogy a magyar nótának a társadalmi és kulturális aspektusaival kívánok foglalkozni… Ennél vékonyabban, de azért elhangzott, hogy fotós vagyok meg egyetem és blabla, de igazából ez nem érdekelte őket annyira, az volt, hogy ott vagyok, érdekel engem, hogy mit csinálnak, így hát azt mondták, hogy „hát persze, gyere csillagom.”

Én nem akartam énekelni először, tökre nem ez volt az intenció, hanem csak elmentem egy próbára, hogy mit tudom én, valahol el kell kezdeni ezt a projektet. Én ültem, ők énekeltek, és akkor egyszer csak elém került egy kotta, és kb. fél órával később én már énekeltem velük, tehát tényleg magától alakult a dolog. Ez volt a művésztelep elején. A művésztelep két hetes, és akkor a második hét végén már velük énekeltem egyenruhában a zárókiállításon. Sőt, akkor közben már elmentem velük fellépni a fülöpi falunapra, oda azóta is minden évben megyek, az bulika.

Istvánkó Bea: Ha tudnák, hogy egy Capa-díjas művész énekel nekik…”

Fátyol Viola honlapja

Advertisements